- Nincs valami tűzgyújtási tilalom, vagy ilyesmi? - kérdezte Ági, ahogy kilépett a házból. - Piszok meleg volt ma. - Hogy lenne már, ez itt az én házam kertje, akkor gyújtok, amikor csak akarok – mondta Bandi, fel sem nézve. Éppen az utolsó darab fát tette a kőből épített…

A kulcs halk kattanással fordult el a zárban, és ahogy a zsalugáteres ajtó kinyílt, a teraszon álló három férfi hangos üdvrivalgásban tört ki. - Várjatok még az örömmel, meg kell találnom a belső ajtó kulcsát is – nézett rájuk Hajna mosolyogva, majd a kulcscsomót kezdte…

Az utolsó dal is lejárt a listából, mire Hajna a busz ajtajához ért. Nyugtázta magában, hogy otthontól Edináék falujáig éppen két óra az út. És azt is, hogy több zenét kell tennie a telefonjába. Sokkal többet. Amikor a busz megállt, hátrafurdult, és mosolygós Viszlát! -tal…

- Na, ez kész – mondta Hajna, és megfordította a nagy képkeretet. Feltérdelt, és előre hajolva a szőnyeg széléhez, a másik két keret mellé tolta. A Robitól kapott fotók három egyforma, fehér keretben voltak, és Hajna úgy találta, hogy a fekete-fehér-rózsaszín képek…

A nehéz, bordó függöny túloldaláról halk neszezés hallatszott. Hajna komótosan bújt vissza a nadrágjába, majd a csizmáiba. Egy szusszanásra még le is ült a sarokban álló székre, nézte a függöny, majd a halványzöld falat. Minden ugyanolyan volt, mint régen, és mégis olyan…

A vonat lassított, ahogy kiért az alagútból. A hegyoldalban haladt tovább, csodás mozgó panorámát mutatva a szerelvény jobb oldalán ülőknek. Hajna elégedetten nyugtázta, hogy a jó oldalra ült felszálláskor, és örült, hogy olyan vonatot fogott ki, aminek az egész oldala ablak.…