Az utolsó dal is lejárt a listából, mire Hajna a busz ajtajához ért. Nyugtázta magában, hogy otthontól Edináék falujáig éppen két óra az út. És azt is, hogy több zenét kell tennie a telefonjába. Sokkal többet. Amikor a busz megállt, hátrafurdult, és mosolygós Viszlát! -tal köszönt el a sofőrtől. Miután leszállt, megvárta, míg a busz továbbhajt, és elül a por mögötte. Aztán átlépte az árkot, és elindult az út mentén. Úgy emlékezett, hogy pár száz méterre van a kanyar, és onnan még kicsit távolabb az az út, ami Edináék mostani házához vezet. Megállt egy pillanatra, és becipzározta a melegítőfelsőjét. Felnézett az égre. Csak néhány kis kóbor felhőgyerek nyúlt el a távolabbi helyek fölött, és az ég kékje is a nyarat ígérte már. Csak ez a bitang szél, ez ne lenne – gondolta Hajna, és dúdolni kezdett: Hidegen fújnak a szelek, azok nem jót jelentenek....
- Á, lehet, hogy ez inkább valami őszi nóta? - kérdezte hangosan magától.
Nem tudta, de biztos, ami biztos, dalváltás mellett döntött. Körülnézett, néhány elsuhanó autón kívül semmit és senkit sem látott az erdőt átszelő úton, így az előbbinél bátrabban és hangosabban zendített rá:
Tavaszi szél vizet áraszt virágom, virágom.
Minden madár társat választ virágom,virágom.
Hát én immár kit válasszak virágom, virágom....

- Hát ez az, basszus, hogy kit válasszak? - mordult fel a harmadik sor után. - Na, nem mintha olyan nagy lenne a választék... Sose volt az...
Némán lépdelt tovább, és többnyire a cipői orrát bámulta, ahogy vitték előre a lábai. Néha fel-felnézett, közeledett a kanyarhoz. Egyszercsak autódudát hallott: elsuhant mellette egy sötét autó. Hajna felkapta a fejét, és látta, ahogy a sötét autó a kanyarba érve lassít, utána pedig lehúzódva megáll az út szélén. Megszaporázta lépteit. Az autót figyelte, mozgást látott benne, pedig a vezetője, egy férfi már megálláskor kiszállt. Ahogy Hajna közeledett, sikerült kivennie, hogy az anyósülésen ül valaki. Aztán azt is, hogy egy szőke hajú nő az. Hajna a férfire nézett. Az utolsó lépéseket megtéve már a szemébe nézett.
- Szia, Iván – köszönt neki, mikor odaért.
- Szia, Nicska – mondta mosolyogva a férfi, és közelebb lépett, karjait ölelésre tárta.
Hajna hátralépett, kezeit maga elé emelve hárította az ölelést.
- Ezt inkább ne – mondta. - És ne szólíts így, kérlek.
- De most miért?
Hajna a férfi arcát fürkészte. Észrevette, hogy kerekebbnek látszik kicsit, de nem tudta eldönteni, hogy hízástól, vagy az új szemüvegkeret csalóka hatása miatt-e.
- Azért mert én már nem vagyok a te Nicskád - válaszolta Hajna, és az autó felé intett a fejével. - És szerintem te sem vagy már az én Ivánom.
A férfi az autóra nézett, Hajn pedig a szeme sarkából látta, ahogy a bent ülő nő hirtelen elfordítja a fejét, és inkább máshová néz.
- Megmondhatod neki, hogy már nincs miért aggódnia, az övé vagy – szólalt meg Hajna mosolyogva.
- Nem biztos, hogy az övé akarok lenni – vágta rá a férfi. - Én még mindig veled szeretném megpóbálni.
- De nem fogod.
A férfi a hajába túrt. Hajna csak most vette észre, milyen hosszú lett Iván haja, és hogy végül is jól áll neki. De már nem tetszett.
- De hiszen annyi minden történt velünk, annyi minden összeköt... - mondta a férfi fakó hangon.
- Épp ez az, Iván: túl sok minden történt velünk. De semmi jó nincs, ami összekötne. Csak a fájdalom meg a veszteség. Én élni akarok, a lehető legkevesebb fájdalommal és veszteséggel....
- Meg a francia ficsúrral? - csattant fel a férfi gúnyosan.
- Toni-t ne keverd ebbe bele – válaszolta Hajna, és ismét az autó felé intett a fejével. - Én sem emlegetem a rajzolt szemöldökű macádat, pedig nekem több okom lenne rá. Sokkal több. Azt mondtad, találkozni akarsz velem, hogy beszéljünk, és idehozod a nődet? Tudod te, hogy ez milyen nevetséges?
- Ez most csak így jött ki, hogy el kell vinni valahová, de mi megbeszéltük, hogy ítt és ekkor, nem tudtam másképp megoldani - felelte a férfi szabadkozva.
- Mindegy, Iván, ennek már annyira nincs jelentősége. Engem ő nem zavar. Már nem.
- Már nem?
- Már nem. Akkor még zavart, mikor a feleséged voltam, meg a gyerekünket vártam – mondta Hajna csípősen. - Meg még utána is sokáig. De már nem. De most már jöjjön a lényeg, miről akartál beszélni velem?
A férfi zsebre tette a kezeit, és előre-hátra hintázott kicsit a talpain.
- Hallottam, hogy galériát nyitsz a franciával, és kilépsz az irodából... - most ő intett fejével a kocsi felé. - Ildikónak megszűnt a munkahelye, és hát tudod, válság van, nehéz melót találni, ő meg szereti ezt az irodistáskodást...
Hajna felnevetett.
- Komolyan arra kérsz, hogy ajánljam be a nődet a felszabaduló helyemre? Az apám legjobb barátja cégénél? Mondd Iván, te teljesen hülyének nézel engem?
- Nem, dehogy...
- Akkor ennyire pofátlan vagy? - Hajna az autófelé fordult, és az őket figyelő nő kedvéért lassan, artikulálva folytatta. - Ilyen pofátlanok nem lehettek!
A kocsiban ülő nő elfordította elvörösödött fejét, Iván pedig kivette zsebeiből a kezeit, és újra a szélfútta hajába túrt.
- Hajna, ne csináld...
- Hagyj engem a francba, Iván! Idejössz nekem, ide ebbe a kanyarba, ahol majdnem meghaltam, ahol úgy megsérültem, hogy meghalt a gyerekem, a gyerekünk, a te gyereked, és erre kérsz? Én meg még majdnem elhittem, hogy megbántál mindent, és szeretnél bocsánatot kérni... Hogy nem dől rád az erdő összes fája, nem is értem... Menj a francba, hülye barom!
- Ne kiabálj, kérlek.
Hajna nagy levegőt vett, és kifújta.
- Na, figyelj. Egy dolgot tanácsolnék neked, meg egyet a barátnődnek: ha majd gyereket vár tőled, te ne hívd fel az éjszaka közepén részegen, hogy menjen érted valahová. És ha mégis megteszed, ő ne üljön kocsiba. Ennyi. És most mennem kell. Szevasz! - mondta, kikerülte az utána foduló férfit, és az indulatának megfelelő lendületes tempóval lépkedett az árok szélén.
Néhány lépés után azonban kicsit lassítania kellett, mert a szemeibe gyűlő könnytől csak homályosan látott. Elővett egy papírzsebkendőt, és megtörölte a szemeit. Kivette zsebéből a telefonját, és tárcsázott.
- Szia Edó – köszönt a barátnőjének.
- Helló Csajszi, merre jársz már? Mindenki rád vár.
- Itt vagyok az erdőben már, most érek a murvás úthoz, öt perc és fent vagyok nálatok. Csak el akartam mondani, hogy Iván szívességet kért tőlem a macájának melóügyben.
- Nem mondod? Na várj, lemegyek eléd.
- Ne gyere, kell most nekem az az pár perc elmékedős séta, hogy magamhoz térjek.
-Jól van, akkor itt várlak.
- Mindjárt ott leszek, puszi!
-Puszi!
Hajna megállt a kereszteződésben, hátranézett. Látta még az út szélén álló autót: a szőke nő immár az ajtajának dőlve állt, idegesnek tűnt és dohányzott. Iván előtte állt, és hevesen gesztikulálva magyarázott neki.
- Gyönyörűek vagytok – mondta Hajna csendesen, és a murvás útra lépett. - Megérdemlitek egymást.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.