Erdő mélyén házikó

A vonat lassított, ahogy kiért az alagútból. A hegyoldalban haladt tovább, csodás mozgó panorámát mutatva a szerelvény jobb oldalán ülőknek. Hajna elégedetten nyugtázta, hogy a jó oldalra ült felszálláskor, és örült, hogy olyan vonatot fogott ki, aminek az egész oldala ablak. Mosolyogva nézte a völgy és a szemben lévő hegyoldal házait, és az apró felhő árnyékát a faluszéli erdő lombjain. A vonat kijelzőjén 2025. szeptember 23-a volt, Hajna el is határozta, hogy szólni fog a barátainak, hogy a maják jóslata a 2012-es világvégéről mégis sántít, nemcsak 2 évig élünk még a Földön. Az órájára pillantott: néhány percen belül le kell szállnia, de a környék így, vonatból egyáltalán nem tűnt ismerősnek. Ekkor szólalt meg a hangosbemondó, és Hajna már kezdett is szedelőzködni.
A vonatról leszállva bizonytalanul nézett körbe, elengedte a nála határozottabb leszállókat, de nem indult semerre. A vonat ajtói pár figyelmeztető sípolás után becsukódtak, és a szerelvény halkan suhant tovább. Hajna előkotorta táskájából a telefonját, de nem volt nem fogadott hívása.
- Akkor biztos úton vannak – mondta halkan magának. Észrevette, hogy az apró állomásépület ajtajában álldogáló forgalmista őt bámulja, nyilván nem tudta mire vélni, hogy még mindig a középső peronon toporog. Hajna lassú léptekkel elindult az átjáró irányába, átkelt a síneken, és az állomásépületet megkerülve az utcafronti bejárathoz sétált. Az óráját nézte, már nyolc perce leszállt, és Edináék még sehol. Türelemre intette magát, és az épület falán elhelyezett Falusi Hírmondó tábláját kezdte olvasgatni. Volt hír óvodabővítésről, iskolai rendezvényről, voltak gyászjelentések, és születési hírek is. Már majdnem végére ért az olvasnivalónak, mikor egy autó dudált, épp mögötte. Ijedten megpördült, de amint megpillantotta a nagy sötétzöld terepjárót, elmosolyodott. Odasietett, kinyitotta a vezetőoldali ajtót, és beült.

- Bocs a késésért, volt egy kis vitánk Palkóval a "kell-e cipő"-témában - szabadkozott Edina.
- Semmi baj, csak a forgalmista nézett hülyének, de aztán megoldottam - válaszolt Hajna. Hátrafordult, és a hátsó ülésen ücsörgő két kisfiú mosolyogva-integetve köszöntötte.
- Sziasztok Fiúk, mi a helyzet? - kérdezte tőlük.
- Oké! - kiáltotta a kisebbik, kétévesforma fiúcska.
- Mozog a fogam itt, nézd! - mondta a másik, nagyra tátva a száját, és az alsó fogaira mutatott.
- Hát ez igazán szuper, majd megnézhetem közelebbről is?
- Megnézheted, de először érjünk haza - válaszolt a fia helyett Edina. – Kösd be magad, Hajna, indulunk.
- Jó...ööö... Van másik útvonal is?
- Nincs. De ha becsukod a szemed, talán jobb lesz.
- Nem hiszem - sóhajtotta Hajna, de azért lehunyta a szemét, és csak negyedórával később nyitotta ki, amikor megálltak.
- Nos? - kérdezte Edina. Gyorsan kiszállt, és elkezdte kiszedni a fiúkat az üléseikből.
- Éreztem a sok kanyart, de nem tudtam, éppen merre járunk, szóval igazad volt, így jobb, köszi - válaszolta Hajna, majd kiszállt a kocsiból. Megállt, és körbefordult. - Hűha! Ez aztán az erdő!
- Tudtam, hogy tetszeni fog. Menjünk be! Ha lepakoltunk, csinálok cappuccino-t - mondta Edina, és a ház felé terelte a gyerekeket és Hajnát. – Amikor úgy döntöttünk, hogy elköltözünk a faluból, nem gondoltuk, hogy ide jövünk fel, a hegyre. De jobb így, nem kellett Barnust másik oviba íratni.
Hajna a lépcső tetején megfordult. Nem tudott betelni a sok zölddel, amit látott. Úgy érezte, jól döntött, jó lesz pár napot itt tölteni. Végignézett a verandán, majd a hatalmas szarvasagancsra nézett a bejárati ajtó felett.
- Vadászház volt ez, vagy mi?
- Igen. Bár az utolsó tíz évben már nem használta senki, úgyhogy sokat költöttünk a felújításra - felelte Edina, és kinyitotta az ajtót. A fiúk berontottak, az előszobában ledobálták a cipőiket és futottak tovább a sötétbarna falépcső felé. Dobogva trappoltak fel rajta, s közben azon vitáztak, hogy ki legyen az indián törzsfőnök.
Edina megmutatta a házat. Legutoljára az apró vendégszobába mentek, ahol Hajna letette a táskáját, majd visszatértek a hatalmas konyhába.
- Szépen berendezkedtetek - mondta Hajna, mikor már a cappuccino-t kevergették az étkezőasztalnál. - Megszoktad már ezt a csöndet itt fenn a hegyen?
- Néha még furcsa... A házavatón, AMIRE NEM JÖTTÉL EL, Laci volt teljesen kikészülve: azt mondta Ági, hogy egész éjjel forgolódott, és morgott, hogy a lehel úti utcazaj nélkül nem bír aludni... Tényleg kár, hogy nem voltál itt, mindenki hiányolt, és jó kis hétvége volt.
- Rendezkednem kellett, akkor szól Juszti néni, hogy jönni fog majd, és akkor festettem fel a tetkót is a nappali falára.
- Oké, megértem, csak jó lett volna, ha eljössz. Együtt volt a régi banda, még Robi is el tudott jönni.
- Na, akkor nem is baj, hogy nem jöttem - sóhajtott fel Hajna. - Már küldött egy csomó e-mailt, basszus.
- Tudom. Mondta, hogy látni akar, de nem vagy hajlandó bemenni hozzá.
- Mert minek.
- Mégis minek, szerinted?
Hajna nem válaszolt. Lazán kevergette a bögre tartalmát, szigorúan ügyelve, hogy a kanál ne koccanjon a bögre falához. Eltelt már két vagy három perc is, mire felnézett Edinára.
- Mi van? - kérdezte.
Edina nagyot sóhajtott, és egy hajtásra megitta a maradék cappuccino-ját.
- Hajna, már több mint tíz éve vagyunk barátok, engem nem versz át. És a többieket sem. Miért nem akarsz Robival beszélni?
- Mert... kínos - bökte ki Hajna.
- De hát orvos!
- De a barátunk is egyben...
- Hát aztán? - csattant fel Edina. - Mind a két fiút nála szültem!
- Ja, de te nem jártál vele évekkel ezelőtt - nevetett fel Hajna.
- Éppen azért tudhatnád, hogy megbízhatsz benne. Bandi azt mondta, nem is bízna minket más orvosra, csak rá. Menj be Robihoz, ne legyél gyerekes...
- Nem vagyok gyerekes, csak...
- ...ő egy orvos, akként is fog viszonyulni hozzád, nem tegnap kezdte, és velünk is teljesen korrekt volt mindig, tényleg mindig.
- Majd meglátom. De most beszéljünk másról! - mondta Hajna. - Köszi, hogy átdobtad azt a blog-linket a múltkor. Képzeld, Iván még aznap este találkozni akart velem.
- Megmondtad neki?
- Nem, dehogy! - mondta Hajna mosolyogva. - Úgy csináltam, mint aki semmiről nem tud.
- És akkor mit akart?
- Megmutatta azt a szöveget, és azon aggódott, hogy a "világ" megtudja, és akkor jaj, mi lesz vele? Bizonygatta, hogy hazugság minden szó....
- Ugye nem hittél neki? - kérdezte Edina türelmetlenül.
- Nem hát. Ismerem jól, és tudom, hogy mikor hazudik. De érdekes volt, hogy mennyire be volt rezelve attól, hogy ez mind nyilvános, és bárki láthatja.
- De nincs is ott a neve.
- Én is ezt mondtam neki. De ő csak görcsölt tovább, hogy valaki be akarja mocskolni.
- Elég mocsok ő anélkül is - mordult fel Edina. Felállt, és a mosogatóhoz vitte a kiürült bögréjét.
- Azért egészen megsajnáltam közben... Még sose láttam ennyire kétségbeesettnek.
Edina visszaült az asztalhoz, kivett egy kekszet egy tálkából, és beleharapott. Hümmögve rágta össze, majd lenyelte.
- Szerintem én igen. A kórházban. Akkor kétségbe volt esve. Vagyis először nem. Bejött és totál flegma volt. Aztán Bandi kiabált vele egy kört, és onnantól már kétségbeesett volt.
- Bandi kiabált Ivánnal? - kérdezte Hajna döbbenten.
- Igen. Bandi hátán fát lehet vágni, semmin nem akad fenn. De a gyerekek... A gyerekek miatt iszonyatosan indulatossá tud válni, igazi apatigris. Azt hittem, meg is veri. Persze nem bántotta, de úgy beszélt vele, mint még sose.
- Tényleg? Nekem ezt miért nem mesélte senki?
Edina nagyot sóhajtott.
- Változtatott volna bármin is? Nem volt ez fontos, sőt: Iván úgy, ahogy van, nem fontos. Már. Leszerepelt, örökre. Nem foglalkozunk vele, és neked sem szabad. Megtörtént, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie, aztán elváltatok, ennyi. Mikor a múltkor itt voltak a többiek, beszélgettünk rólatok.
- Képzelem, jól kitárgyaltatok? - kérdezte Hajna. Nem volt mérges, inkább egy kicsit kíváncsi.
- Hát, kicsit. Már senki nem tartja vele a kapcsolatot. Lacit még egy ideig anno hívogatta, mondta, mennyre szeret téged, meg ilyenek, aztán Laci megkérte, hogy ne hívja többet, mert nem kíváncsi rá.
- Azt mondta, hogy szeret engem?
- Persze, mit mondjon? De hát ki hisz neki?
Hajna kivett egy kekszet a tálból, és kettétörte. Majd a két darabot is elfelezte. Nézte a kekszdarabok mintáit, próbálgatta újra összeillesztgetni őket. Egyszer csak Edina megfogta a kekszekkel babráló kezeit. Hajna felnézett rá.
- Ugye te sem hiszel neki, Hajna?
- Nem... nem tudom - nyögte Hajna. Próbálta kiszabadítani kezeit Edina kezei közül, de a barátnője határozottabb volt.
- De tudnod kell. Nem szeret.
- De hátha mégis... amiatt a blog miatt is úgy ki volt borulva, és engem hívott. Eltelt már egy csomó idő, de még mindig szokott keresni, felhív, meg ír... És néha én is felhívom. Két hónapja azt mondta, újra akarja kezdeni, udvarolni akar, mert szeret...
- Inkább mert nem tud veszíteni! - vágott Edina a szavába. - Te zavartad el, te adtad el a lakást, és költöztél el, te váltál el tőle, te mondtad ki, mikor legyen vége.
- És ha mégis... ha tényleg mégis újra akarja kezdeni?
- Csak azért akarna újra együtt lenni veled, hogy bizonyítsa a világnak, hogy megbocsájtható, amit tett. Pedig nem az. Sosem volt, és sosem lesz. Ne foglalkozz vele, Hajna, ne hagyd, hogy elgyengítsen! Te sokkal jobb és tisztességesebb férfit érdemelsz nála.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.