Francia rakott zöldbab

2010.09.15. 14:14

Zubogó víz és neszezés, néha kicsi csengő hangokkal. Nem csengés, inkább... mint a porcelánok összekoccanása. Hajna a hátára fordult, résnyire kinyitotta a szemeit. Félhomálynál is sötétebb volt. Körülnézett, majd felült. A padlón volt, a hosszú rojtú szőnyegen. Lefejtette magáról a plédet, és megigazította a haját. Felállt, összehajtotta a takarót, és a székre tette. A résnyire nyitva hagyott ajtón át beszűrődő fény épp odavilágított az íróasztalon heverő táskára, és mellette a gyűrött zsebkendőre. Megfogta, még nyirkos volt. Az arcához emelte, beszívta az illatát. Volt valami különleges mindig is a könnyes, Juszti néni-féle zsebkendőkben: a zsebkendő illata és a sós könnyek összekeveredve - ez volt mindig a vigasz illata. Most is ezt az illatot érezte, de a vigasz, az nem volt meg. Szétterítette a tenyerén, és úgy tartotta, hogy a keskeny fénysugár a hímzett, lila J betűre essen. Másik keze ujjaival végigsimította a betű vonalát, és az ajtó felé indult. Ahogy kinyitotta, beáradt a fény a folyosóról, hunyorítania kellett, de pár pillanat múlva már be is lépett a konyhába. A keresztanyja a tűzhelynél állt, érkezésének zajára megfordult. Már a csizmalevételkor is megcsodálta Hajna a ruházatát: visszafogott volt és elegáns, de nem a rideg kiskosztümös fajtából. A szoknya-blúz-mellény/kardigán összeállításokat szokta meg tőle, mindenből a legszebbet és legpuhábbat. Most viszont volt rajta egy kötény is.

- Kialudtad magad? - kérdezte a keresztanyja mosolyogva.
- Hány óra van? - kérdezte Hajna és ásított egy nagyot.
- Mindjárt fél nyolc, jó sokat aludtál.
- Miért nem ébresztettél fel?
- Gondoltam, pihenj csak, így volt időm vacsorát készíteni. Épp az imént végeztem. Ülj le, mindjárt eszünk.
- Jó csak még kimegyek... tudod, most ébredtem - mondta vigyorogva Hajna, és már indult is kifelé.

A fürdőszobatükör most nem volt túl kíméletes, Hajna az arcát simogatva nézte magát: nagy barna szemei feldagadtak a délutáni hosszú sírástól, és a bőre is furcsa tapintású lett. Talán a sós könnyek miatt, gondolta. Gyorsan megmosta az arcát hideg vízzel, és a törölközőért nyúlt. De nem volt törölköző. Eszébe jutott, hogy még délután a szennyesbe rakta. Kisietett a fürdőből, át a hálószobán, be a gardróbba. Levett egy törölközőt a polcról, megtörölte az arcát, és már indult volna vissza a fürdőszobába, mikor belerúgott valamibe.

- Mi a túró.... - kezdte, és lenézett. A nyitott doboz volt a padlón, félig kipakolva, ahogy a keresztanyja csengetésekor hagyta. Állt és nézte kicsit, aztán leguggolt, és elkezdett visszapakolni bele mindent. Már csak egy spirálfüzet meg a házi dolgozatos füzet volt hátra, mikor keze hirtelen megállt a levegőben. Aztán sebesen elkezdte kipakolni a dobozt. Mikor a virágmintás borítójú füzethez ért, türelmetlenül kapta ki és rakta le maga mellé a halom tetejére. Csak bámult a dobozba. Ott volt, kicsit megfakulva, vagy talán csak elmaszatolódva. Óvatosan nyúlt a papírért, és kivette. Furcsa volt a tapintása, rajzlap lehetett, pedig Hajna úgy emlékezett, sima fénymásolópapír volt. Csak nézte, nézte, levegőt is alig vett, a tekintete bejárta az A4-es papír minden négyzetcentiméterét, mohón és cikázva. Aztán letette a papírt maga mellé, és sebtében rakosgatta bele a kiszedett füzeteket, könyveket, egyebeket a dobozba, és közben a félretett papírt vizslatta. Gyorsan felpattant, mikor lezárta a dobozt, és visszatette a polcra a többihez. Aztán megállt a papír mellett, és megnézte "messziről" is, majd lehajolt, felvette, és kezében tartva, bámulva megindult lassan kifelé.

A hálószobából kiérve a folyosó lámpája alatt állt meg. Kicsit mozgatta a papírt, nézte a csiszolt üveg lámpabúra különböző világosságú és formájú fényjátékát a papíron. A konyha irányába nézett: tányérok összekoccanása jelezte, hogy keresztanyja már a vacsorához terít. A nappaliba ment, leült a vén íróasztalhoz, felkapcsolta az asztali lámpát, hátrébb húzódott a székkel, előre hajolt, és az asztallap alá nyúlt. Kitapogatta az apró kis fémszárnyat, elfordította, és így már kihúzhatta az asztallap alsó felét. Egy sima, második asztallap-féleség volt, pár lapnyi papír fért el rajta úgy, hogy még gyűrés nélkül vissza lehessen tolni a felső asztallap alá. Most egy erdő-motívumos puzzle volt rajta kirakva, és rajta egy papír. A4-es volt ez is. Hajna nézte a papírt, majd azt is, amelyiket a gardróbból hozott. Letette mellé, nézte a kettőt együtt és külön-külön is. Szemei csak úgy falták a látványt, a különböző egyformaságot, az "ugyanazt" - másképpen.

- Gyere te lány, elhűl a vacsora, hát ezért főztem? - szólalt meg talán csak kétlépésnyire tőle a keresztanyja.
Hajna zavartan nézett fel, észre sem vette, hogy idejött a nő.
- Mi ez a két rajz? - kérdezte a nő, és Hajna mellé állt, szemből nézte a képeket.
- Egy képről másoltam. Jóskártyában a "remény" lapja.
- Miért kétszer?
- Szép a kép. Ezt a bal oldalit tizennégy évvel ezelőtt rajzoltam. Ezt a jobb oldalit meg ma délelőtt. - Hajna lelkesen mutogatta a keresztanyjának a hullámokat, a redőket a nő ruháján.
- Mennyire látszik, hogy milyen sokat változtál azóta - mondta a keresztanyja, és átkarolta a vállát.
- Hogy érted?
- Hát nézd csak: a régi képen a nőalak áll a kép közepén, az ember a világ közepe, feltartja a fejét, az a fajta, akinek előre köszönnek az emberek. A másodikon már nem középen áll, és csak azt nézi, ahogy a rózsák kihullnak az erőtlen ujjai közül. És itt már a hajó van középen, és kisebbek a felhők fölötte: már megtapasztaltad, hogy a nagy viharok is túlélhetőek.


Hajna elszakította tekintetét a képektől, és a keresztanyjára nézett.
- Mondd, Juszti néni, ez igaz? Túlélhetőek? - kérdezte halkan.
A nő elengedte a vállát, tenyerét egy pillanatra Hajna feje tetejére tette, majd keze lecsúszott egészen a háta közepéig, és ott két nagy, komótos kört simított, szinte a vállától a derekáig.
- Kicsikém, bármire képes vagy, amit igazán akarsz. Különleges vagy, és a különlegességed egyik pillére az erőd - a képre nézett, és szemeivel Hajna tekintetét is odahúzta. - Minden túlélhető, ami ezen a tengeren történik. Nézd meg: tizennégy évvel ezelőtt még hatalmasak voltak a felhők, és mindennek árnyalatot adtál, és itt a tetején a felhőtlen eget is telesatíroztál. És nézd meg a mait: a felhők kisebbek, tisztábbak, és nem félsz akár nagy helyet sem üresen hagyni az életedben. Tisztább a vitorlás képe is, nyilván tudod már, hogy mely részletekre kell figyelni életed hajóján.
- De mindkét kép olyan giccses - fintorgott Hajna kedvetlenül. A keresztanyja nevetni kezdett, kacagása egy pillanat alatt betöltötte a szobát, annyi energia volt benne. Hajnának eszébe jutott, hogy gyermekkorában gyakran bohóckodott a keresztanyjának, mert a nevetésétől egy csapásra boldoggá vált az egész világ.
- Hát persze, hogy giccses, Aranyom! A remény, a vágy, a bánat, meg a többi ilyen emelkedett emberi hangulat csakis giccsel illusztrálható! Ott van kint a konyhában a rakott zöldbab, azt hogyan rajzolnád le? Cifráznád, vagy csak egy kupac izé lenne?
Hajna elmosolyodott.
- Inkább az utóbbi, mit cifrázzak egy tányér zöldbabon?!
- Na, látod: a képeid csak azért giccsesek, mert ez egy giccses téma. De hidd el, nem te vagy giccses, és nem is az érzelmeid. Te valós vagy, és az érzelmeid is azok. Nagyon is. Gyere, menjünk, együk meg a nemgiccset. Lehet, hogy már ki is hűlt. - mondta a nő, és a konyha felé indult.

Hajna követte, leültek az asztalhoz, megbeszélték, hogy nem kell az ételt újra melegíteni, sőt, a közepéről szedve még gőzölög is annyit, hogy sokat kelljen várni. Amíg az ételt hűtötte-tologatta, Hajna úgy érezte, valamit mondania kellene.
- Tudod Juszti néni... - kezdte. - Én mindig is olyan akartam lenni, mint te. Kislánykoromban úgy gondoltam, csodálatos életed van.
- És most? Most mit gondolsz?
Hajna megrántotta a vállát.
- Nem gondolok semmit. Vagyis sokat gondolok. De veled kapcsolatban inkább érzek. Azt, hogy téged mindenkinél jobban megcibált az Élet, és mégis derűs vagy és tele vagy életkedvvel, és nem értem.
Hajna tovább hűtötte az ételt, közben a keresztanyja arcát fürkészte. Nem tudta eldönteni, hogy az ismert tények vagy a benyomásai miatt vélt egy kis elkomorulást látni rajta. A nő lenyelte a falatot, ivott egy korty vizet, és így szólt:
- Erről majd holnap beszélgessünk, jó?
- Holnap? - kérdezte Hajna meglepetten.
- Igen - mosolygott a keresztanyja. Az iménti felhő tovaszállt a tekintetéből. - Lesz egy csomó időnk Párizsban az átszállásig, és bármiről beszélgethetünk.
Hajna félre nyelt, köhögni kezdett. Keresztanyja felállt, odalépett mellé, és apró hát-ütögetéssel próbált segíteni rajta. Mikor végre helyre állt a légzése, és a falattal is megküzdött, a köhögéstől is könnyes tekintettel nézett fel keresztanyjára.
- Párizs? Átszállás? Miért, megyünk valahová?
- Persze, eljössz velem egy kicsit Nizzába, rád fér a lazítás - mondta a nő, és visszaült a székére.
- De Juszti, ez nem így megy! Nekem munkám van, dolgoznom kell, nem telefonálhatok be reggel, hogy "Elutazom Franciaországba, egy hét múlva jövök"?!
- Nyugodj meg, Kicsim, hát persze hogy nem. Egy hét alatt képtelenség feltöltődni. Három hétre foglaltam a jegyedet.
- Mi van?
- Amíg aludtál, telefonálgattam egy kicsit. Foglaltam repülőjegyet, felhívtam a főnöködet, rendeltem holnapra taxit....
- Felhívtad a főnökömet? Hogyan? Miért?
- Nézd, ez van, ha az apád barátjának dolgozol. Aki történetesen szerelmes volt belém 40 évvel ezelőtt. Felhívtam, és megkértem, engedjen el. Azt mondta, úgyis most fejeztél be valami nagy munkát, szusszanhatsz kicsit.
Hajna villája felháborodott csörömpöléssel landolt a tányér szélén.
- De Juszti, három hetet? És csak így a hátam mögött, a fejem felett, hát gyerek vagyok én? Szerinted most mit gondol rólam a főnököm?
- Mit gondolna? Pelenkás korod óta ismer. Pontosan tudja, hogy ha nem intézem a hátad mögött, vagy a fejed felett, akkor egy savanyú arcú Hajnát kellene néznie az elkövetkező három hétben.

Hajna megfogta a villát, és az evésbe menekült. Ízlett neki a vacsora, és lelkiismeret-furdalása volt, hogy még meg se dicsérte. Hogy még meg se köszönte. A vacsorát, meg a többit. Hogy az idős keresztanyja ideutazik egy csodás helyről csak miatta, és ő csak sír és alszik, most meg duzzog. Nem csoda, hogy a család a tudta nélkül szervezkedett. A keresztanyjára nézett. Mindig így evett: derűsen és kizökkenthetetlenül, és ha egy érdekes ízkombináció jött össze, el-elmosolyodott közben. Ám Hajna most hiába kereste a tekintetét ezúttal nem volt sehol a megszokott és olyan nagyon imádott huncut szemkontaktus.
- Juszti néni...
A keresztanyja ránézett, Hajna pedig nagy levegőt vett:
- Csak azt szeretném mondani, hogy nagyon jó, hogy eljöttél, és nagyon jó, hogy vigasztaltál és betakartál, és hogy vacsorát is főztél.
- Szívesen tettem - válaszolta a nő mosolyogva.
- És azt is szeretném mondani, hogy holnap elutazom veled Nizzába.

A bejegyzés trackback címe:

https://hajnatitkoselete.blog.hu/api/trackback/id/tr952298013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LoVeLA 2010.09.25. 20:43:24

:))) Imáádom. Nem tudok választani, hogy melyik a kedvencem eddig. Nah jóóh, talán ez...és a képet is kérném, ha lehetne :) gyönyörűűűű.

hajnatitkoselete 2010.09.25. 21:54:03

@LoVeLA: :) A képet jobb klikk-kel mentheted, ha szeretnéd. A két eredeti rajz úgyis itt lapul a titkos fiókban, bár még mindig úgy érzem, giccsesek :)

LoVeLA 2010.09.25. 22:17:08

:) Már mentve van. Dee azért eredetiben is megnézném eccer :D A képek nevében kikérem, nem is giccsesek, hanem gyönyörűűek.
süti beállítások módosítása