Vékony aranycsíkként nyúlt a méz, ahogy Hajna tekerni kezdte a csurgatót, kissé meg-megemelve a csésze fölött. Majd visszatette a tálba, és összedörzsölte hüvelyk- és mutatóujját. - Utálom, ha ragacsos a csurgató. Nyakig mézes leszek tőle – mondta, és egy szalvétával…

Az utolsó dal is lejárt a listából, mire Hajna a busz ajtajához ért. Nyugtázta magában, hogy otthontól Edináék falujáig éppen két óra az út. És azt is, hogy több zenét kell tennie a telefonjába. Sokkal többet. Amikor a busz megállt, hátrafurdult, és mosolygós Viszlát! -tal…

Rövid kis cérnaszál állt ki a paplanhuzat varrásából. Épp csak annyira volt hosszú, hogy zavaró legyen, és annyira rövid, hogy puszta kézzel ne lehessen csak úgy megragadni és leszakítani. Hajna elmélyülten babrálta mégis, minden idegszála erre a kis darab cérnára…

Már csak két kartondoboz volt hátra. Hajna az elmúlt negyven percet azzal töltötte, hogy a gardrób felső polcáról egyesével leszedegette a kartondobozokat, cipős dobozokat, és átnézte mindegyik tartalmát. Nem gondolta, hogy ilyen sok dolgot megtartott a régi időkből. Talált…