Az utolsó dal is lejárt a listából, mire Hajna a busz ajtajához ért. Nyugtázta magában, hogy otthontól Edináék falujáig éppen két óra az út. És azt is, hogy több zenét kell tennie a telefonjába. Sokkal többet. Amikor a busz megállt, hátrafurdult, és mosolygós Viszlát! -tal…

Rövid kis cérnaszál állt ki a paplanhuzat varrásából. Épp csak annyira volt hosszú, hogy zavaró legyen, és annyira rövid, hogy puszta kézzel ne lehessen csak úgy megragadni és leszakítani. Hajna elmélyülten babrálta mégis, minden idegszála erre a kis darab cérnára…

Hajna nagyot sóhajtott, és letette a papírokat az asztalra. A poharáért nyúlt, és ahogy megfogta, hüvelykujjával egy kört rajzolt a vékony üvegen lecsapódott párába. Lassan emelte a szájához, belekortyolt egy aprót, visszatette a poharat az asztalra, és felnézett a vele szemben…

A nő a tévében épp csalódottan vette tudomásul, hogy a férfinak el kell utaznia. A vonat messze robogott, ő pedig szomorúan énekelt az indiai naplementében, de pár pillanattal később már látszott, hogy a férfi bizony inkább a nő húgával tervezi a jövőjét. - Atyaég -…