Citrom és méz

Vékony aranycsíkként nyúlt a méz, ahogy Hajna tekerni kezdte a csurgatót, kissé meg-megemelve a csésze fölött. Majd visszatette a tálba, és összedörzsölte hüvelyk- és mutatóujját.
- Utálom, ha ragacsos a csurgató. Nyakig mézes leszek tőle – mondta, és egy szalvétával megpróbálta letörölni az ujjait.
- Próbáld citrommal –javasolta mosolyogva a keresztanyja.
Hajna megfogta a kifacsart citromszeletet, és bedörzsölte vele a ragacsos ujjait, aztán egy másik szalvétával szárazra törölte.
- Most már csak egy kis kézkrém kellene – mondta, és a táskájáért nyúlt.
Kinyitotta, pár pillanatig kotorászott benne, majd egy zöld tubust vett elő. Egy kevéske krémet nyomott a tenyerébe, a tubust visszaejtette a táskába, gyors mozdulatokkal összedörzsölte két tenyerét, majd kézfejeit is alaposan átsimítva egész kezét bekrémezte. Aztán megfogta a kiskanalat, és komótosan kevergetni kezdte a teáját. Érezte, hogy nem sokáig lehet már kerülni Juszti néni kíváncsi tekintetét.
- Nem egyszerű az élet – sóhajtotta, és a keresztanyjára nézett. – Toni mostanában nagyon elfoglalt, legalábbis ezt mondja.

- Messziről szeretni valakit nehéz dolog. Sok türelem és nagy bizalom kell hozzá – mondta az asszony, és belekortyolt a kávéjába.
- Hát, nekem egyik sincs – nevetett fel Hajna feszülten, és beletúrt a hajába.
- De mit szeretnél?
- Nem tudom…
- Ja, hát úgy pláne nehéz – mondta Juszti néni. – Amikor annyi idős voltam, mint te most, én is nagyon szerelmes voltam…
- Toni apjába?
- Nem, Laurent jóval később érkezett az életembe… És az már egy teljesen más kapcsolat volt.
- Akkor kibe?
- Apám tanárának a fia volt, Andrásnak hívták. Művészettörténész volt.
Hajna kíváncsian nézte keresztanyját. Senkire nem emlékezett Toni apja előtt Juszti néni életéből, de arról hallott, hogy már előtte is volt férjnél, talán többször is.
- És? Mi történt azzal a nagy szerelemmel?
Juszti néni komoran mozgatta a csészéjét, az alján maradt kortynyi kávé táncát nézte.
- Összeházasodtunk, de aztán el kellett válnunk – mondta, és Hajnára nézett.
- Kellett? Hogyhogy kellett? – kérdezte Hajna meghökkenten. Nem olyannak ismerte a keresztanyját, aki bármit is tenne, amit nem ő maga dönt el.
- Útban volt valakinek az egyetemen, ahol dolgozott, és olyan helyzetbe került, amiben jobb volt, ha nincs felesége.
- Atyaég, ez nagyon durva – mondta Hajna elhűlve, és belekortyolt a teájába. Forró volt, és túl édes is lett, de nem törődött ezzel. – De hát milyen helyzetbe került?
- Nos, nem igazán a helyzet a legjobb kifejezés – felelte Juszti néni, és újra a csészéjébe nézett. – A börtön pontosabb.
Hajna nem hitt a fülének.
- Börtön? De hát mit csinált?
- Akkoriban nem feltétlenül kellett csinálni valamit ahhoz, hogy valaki börtönbe kerüljön – mondta csendesen az idős asszony. Hajnára nézett, tekintete fakó és szomorú volt.
- Hú…. Sajnálom – nyögte Hajna.
- Én is – sóhajtotta Juszti néni, és hirtelen felhörpintette az utolsó korty kávéját.
Ahogy visszatette a csészét az asztalra, felvetette a fejét, és Hajnára nézett.
- Azért valamennyire kárpótolt az élet – mondta, és elmosolyodott. – És igazán semmi okom nincs a panaszra. Ezért mondom azt mindig neked, hogy jöhet bármi, majdcsak lesz valahogy. Csak bízni kell.
- Ivánban is bíztam, aztán mi lett a vége...
- Iván egy barom volt, már ne is haragudj, kicsikém – vágott Hajna szavába a keresztanyja. - Igazán nem tudom, hová tetted az eszed, mikor szóba álltál vele.
- Csak normális életet akartam, na – dünnyögte Hajna maga elé. Tudta, hogy ezt úgysem tudná megmagyarázni anélkül, hogy mindent elmondana arról, mivel töltötte a baleset előtti nyolc évet.
Az idős nő szűkebbre húzta szemeit, hátradőlt a székén és összefonta karjait maga előtt. Pár pillanatig szótlanul nézte Hajna arcát, majd ingatni kezdte fejét, fekete haja a vállait söpörte.
- De hát normális kis életed volt mindig is, vagy nem? - kérdezte.
Hajna nem akarta tovább állni a tekintetét, ezért felkapta a szalvétáját, és harmonikamódra hajtogatni kezdte.
- Félek, hogy Toniban sem kellene megbíznom. Sok szép nő van a galériáiban, meg más galériákba is gyakran jár, és ki tudja? Lehet, hogy én is csak egy sor vagyok a kis listáján?
- Ugyan-ugyan – nevetett fel Juszti néni. - Antoine az apja fia, és Laurent-nak sose volt ilyesféle hobbija. Ő nem tekintette a nőket holmi kis gyűjteménynek, aminek a darabjait időről-időre le kell porolgatni, megsimogatni, aztán visszazárni a dobozba.
- Jó, hát Laurent bácsi nem ilyen volt, de Toni lehet ilyen...
- Szamárság. A fiúk mind az apjuk nyomdokaiba lépnek. Laurent-nak mindig is fontos volt a korrektség az élet minden területén. És erre nevelte a fiát is… Volt Antoine-nak egy barátja, vagyis inkább „'averja”- ahogy Toni mondta akkoriban, hogy is hívták.... talán Tamás? Tudod, az a magas, olyan mélyen ülő szemei voltak, és igazán nem volt jó tanuló...
Hajna hümmögve kutatott emlékeiben, és egy pillanatra egészen öregnek érezte magát.
- A vízilabdás srácra gondolsz? - kérdezte.
- Igen, igen... na, tizenöt vagy tizenhat éves lehetett Antoine, mikor egyszer azt mesélte, hogy ez a Tamás mekkora nőcsábász, egy rakás lánynak csapja egyszerre a szelet, és ha le is bukik valamelyiknél, akkor is van még több másik lány...
- Igen, emlékszem, tényleg ezt csinálta, Edót is próbálta hülyíteni – mondta Hajna bólogatva.
- Na, akkor tudod, kiről beszélek. És Laurent nagyon mérges lett, hogy a fiának ez tetszik, és egészen kikelt magából, hogy meg ne próbálja utánozni, és vegye tudomásul, hogy a világon semmi férfias vagy becsülendő nincs abban, ha egy férfi becsap és elszomorít egy nőt - mondta Juszti néni, és felnevetett. - Jaj, hát azokat az arcokat látnod kellett volna! Antoine csak bámult rá, Laurent arca egészen piros volt az indulattól, én meg nem tudtam, hogy helyeseljek, vagy nevessek egy nagyot?
Hajna kuncogva csóválta fejét.
- Laurent bácsi nem igazán volt az a típus, aki gyakran elragadtatja magát – mondta.
- Nem, de néha egészen belelovalta magát dolgokba, és akkor aztán nem kímélt senkit: csak fújta és fújta a magáét. De alapjában véve rendes ember és jó férj volt.
- Miért váltál el tőle, Juszti néni? – kérdezte Hajna.
- Mert minden véget ér egyszer. A jó is, a rossz is. Annyira összekapcsolódtunk a munkában, a házasságban, összezárva a nap huszonnégy órájában, hogy attól féltem, megfulladunk.
- Martátok egymást, vagy mi volt?
- Nem. Még időben észrevettem. És elejét vettem. Méltósággal kell kilépni minden kapcsolatból. Ha hagyod, hogy elfajuljanak az indulatok, olyan sebeket ejtetek egymáson, amelyek csak nagyon sokára, vagy sosem gyógyulnak. De ha valaha is szeretted, ezt nem kívánhatod neki. Én ezért tudtam minden házasságból szeretetben kilépni – mondta az idős nő, és lassú mozdulatokkal megigazította a haját.
Hajna szeme megakadt a keresztanyja kezein. Kislányként sokszor fogta-csodálta, milyen szépek, ápoltak voltak. A körmei tökéletes mandulaformájúak, nyáron bordó, télen lila vagy halvány rózsaszín körömlakkal. De már nem is emlékezett rá, mikor figyelte meg utoljára. Kora ellenére nem voltak annyira öreg-kezei, mint lehettek volna, de a bőr már mintha kissé vékonyodni látszott volna. Juszti néni leeresztette a kezeit, és feltolta alkarján a vékony kardigánja ujjait. Hajna meredten bámulta keresztanyja alkarját, majd kérdőn nézett a szemeibe.
- Azért, mert melegem van, nyilván a kávé miatt – magyarázta Juszti néni.
Hajna felnézett az arcára, és bár szerette volna megállni, mégis visszakalandozott a tekintete keresztanyja alkarjára. A kardigán ujja alól nagyon halvány, szabálytalan tetoválás bukkant elő.
- Juszti néni… - kezdte, de nem merte megkérdezni. Most sem, pedig már vagy húsz éve meg akarta kérdezni.
- Kérdezz csak, szívem, mire vagy kíváncsi?
Hajna továbbra is a tetoválást nézte. Nem tudta, hogyan kérdezzen.
- Mire emlékszel? – bökte ki végül, és a keresztanyja szemeibe nézett.
- Kicsi voltam – sóhajtotta Juszti néni, és lehúzta az imént feltűrt kardigánujjakat. – Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy anyám sokat ringatott halkan énekelgetve… De én is kérdeznék valamit.
- Kérdezz csak – mondta Hajna meglepetten mosolyogva.
- Mit derítettél ki azokról a műtárgyakról, amiket Laurent apja szerzett a háború alatt?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.