Kék és rozsda

- Uhh, de utálom ezt a helyet – nyögött fel Hajna, ahogy nekiveselkedett a súlyos fakapunak. Ahogy belépett a sötét lépcsőházba, az addig a kezében himbálózó szatyor visszarántotta: beleakadt a belső biztonsági zár burkolatába. Hajna gyors mozdulatokkal kiszabadította a szatyrot, és megnézte az oldalát.

- Kiszakadt, csodálatos… - sóhajtotta.

Megállt, és felnézett. A szeme már hozzászokott a sötétséghez, és meglepődött, hogy talán mégsem olyan sötét ez a lépcsőház: csak a kapun túli utca túl világos. A mennyezeten színes freskók voltak, kék és rozsdabarna növényminta szegélyezett két aranykürtös angyalt. Hajna nem tudta eldönteni, hogy szép-e vagy giccses, de nem most akart ezen gondolkozni. Elindult a fehér rácsos ajtó felé. Az ajtó kinyílt, majd a rács is, és feltűrt ingujjas, farmernadrágos férfi lépett ki rajta. Hátát az ajtónak támasztotta, és zsebre tette kezeit.

- Úgy jössz, mint akit lökdösnek, Hajnika – mondta.

- Haha, nagyon vicces vagy – mordult rá Hajna, ahogy odaért. – Bemegyünk? – kérdezte.

- Persze, kerülj beljebb! – felelte a férfi, és szélesre tárta az ajtót. – Egyedül vagyunk, ahogy kérted.

Hajna szótlanul vágott át az előtéren, határozott léptekkel haladt a férfi irodája felé, és benyitott. A férfi követte, és egymás után csukta be maga mögött a Hajna által kinyitott ajtókat. Az asztalához lépett, de aztán meggondolta magát, és az ajtó melletti kanapéra ült. Hajna kicsit habozott, hogy az íróasztal melletti ügyfélszékre vagy a kanapéval szembeni fotelre üljön-e, végül utóbbi mellett döntött. Gyors mozdulatokkal kivett egy vastag, kék dossziét a szatyorból, és letette az asztalra.

- Nos, mit találtál? – kérdezte a férfi a dossziét bámulva.

- Néhány érdekes és sok unalmas dolgot – mondta Hajna, és a férfi arcát fürkészte. Egészen szokatlan volt a látvány: a mindig szenvtelen, és nyegle Lázár Feri sóvár tekintettel bámulta a dossziét.

- Akkor elő a farbával! – kiáltotta a férfi izgatottan, és tettre készen tapsolt egyet, majd összedörzsölte tenyereit, és ültében előbbre dőlt. – Mit intéztél?

Milyen kíváncsi – gondolta Hajna, de a következő pillanatban rájött, hogy nem kíváncsiságot lát a férfi arcán. Mohóság ez: az információ és a felhasználásának türelmetlen mohósága.

- Nocsak, ennyire érdekel? – kérdezte Hajna derűsen, és nem érdekelte, hogy a férfi rájön-e, mennyire jól mulat rajta.

- Ne szórakozz velem, Hajnika, nem azért jöttem ide szombaton, hogy játsszunk! Megmutatod az iratokat, lepapírozzuk a munkát, hogy a kislány hétfőn meg tudja csinálni a számlát, és megyek az unokáimhoz.

A férfi hangja kemény volt. Hajna jobbnak látta nem hergelni tovább. Kinyitotta a dossziét, és két kupacba szedte belőle a papírokat. A nagyobbik halomra mutatott.

- Ezek a műtárgyak, főként festmények és néhány szobor, teljesen tiszták. Azzal kezdtem egyébként, hogy előszedtem a katalógust, és leellenőriztem az eredetet igazoló okiratok valódiságát. Amiben bizonytalan voltam, vagy úgy éreztem, hogy hamisítvány, azokat megmutattam Párizsban két kereskedőnek és egy történésznek, és ha legalább ketten azt mondták, hogy rendben van, akkor azokat is ide tettem.

A férfi bólintott.

- Okos vagy. És a másik kupac?

- Ezeknél ketten mondták azt, hogy az irat vitatható. Ez jelentheti azt, hogy maga a műtárgy kora, származása nem igaz, vagy azt, hogy a tulajdonosra, eladóra vonatkozó adatok nem valósak.

- Tehát vagy hamis, vagy lopott?

- Pontosan. Itt jött a neheze, és ez tartott a legtovább, ezért jöttem ennyire soká. Az iratokból majd látod, hogy milyen szálakon haladtam. Voltak egészen jó és ennyi év távlatából meglepően precíz családi nyilvántartások, és volt teljes homály is.

- A precízek között volt fényképes is?

- Igen, két családot találtam, akik az értékesebb tárgyak fényképeit Amerikában élő rokonaiknak küldték el, hogy a háború után tudják, mit kell keresni. Részünkről ez tiszta sor, mert a vásárlás csak az ötvenes években volt, nem volt sok tennivaló, csak pipálni a listán.

A férfi átnyúlt az asztalon, maga elé vette a kisebb adag papírt. Hátradőlve olvasta-lapozta az iratokat.

- És akkor mennyi maradt tisztázatlan? – kérdezte, szemüvege mögül felnézve Hajnára.

- Négy – mondta Hajna. – Kevesebb, mint öt százalék, szerintem jó arány.

- Abszolút! És mit csinál a kereskedő ezzel a néggyel?

- Nem tudom, ide jöttem először, tudod: ezt az egészet te csinálod, most hozom majd el tőled – válaszolta Hajna.

- Ja, persze. És, mi van a jelentésben, mit javasolok neki azzal a néggyel kapcsolatban? – kérdezte a férfi kaján vigyorral az arcán.

- Azt, hogy ne akarja értékesíteni.

- Vagy lehet értékesíteni, de olyannak, akit nem érdekelnek eredet-papírok, nem?

Hajna elővett a szatyorból egy vékonyabb, rozsdaszín dossziét. Kinyitotta, és átadta tartalmát a férfinek.

- Két példány, egyik nálad marad, másikat viszem a kereskedőnek – mondta szenvtelenül.

- Nem válaszoltál – mondta a férfi immár szigorú arccal.

- Nem is fogok – vágta oda neki Hajna nyeglén, az asztalon maradt iratokat rendezgetve. – Nem akarsz te ezzel vesződni, hidd el. Különben sem mész Moszkvába már mióta.

- De vannak embereim, akiket megbízhatok.

- Nem tartunk rá igényt. Amit kértünk, az kész van, ennyi elég – mondta Hajna, és két adag iratot vett elő, és a férfi elé tette. - Elég, ha ezek utolsó oldalait aláírod, egy itt marad, egyet elviszek, a számlát küldöd, átutalom, kész.

- Nagyon kemény vagy, Hajnika – mondta a férfi fejcsóválva, miközben az átadott iratokat aláírta.

- Dehogy vagyok kemény, Feri, csak a lényegre koncentrálok, hogy ne raboljam a drága idődet – mondta Hajna cinikusan. – Egyébként is… te voltál a mesterem, amit tudok, tőled tanultam.

- Mégis elfecsérled.

- Dehogy is – mondta Hajna, és felállt, negédesen mosolyogva. – Csinálok egy céget, és én leszek a konkurenciád.

Lázár arca megmerevedett. Tekintete jegesre vált.

- Azt próbáld meg, Hajnika – mondta fojtottan. Hajna úgy vélte, nem is mozog a férfi szája.

- Ez csak egy ötlet, még nem döntöttem – mondta Hajna, és nem volt biztos abban, hogy ez visszakozásnak vagy inkább lebegtetésnek számít-e. – Na, akkor én most megyek, a számlát küldd, és utalok.

Elindult kifelé. Hallotta, hogy a férfi követi. Az ajtóhoz érve megfordult, és mosolyogva kezet nyújtott.

- Jó unokázást, további kellemes hétvégét.

- Neked is, Hajnika, neked is – mondta a férfi.

Erős kézfogása egy másodperccel hosszabb és keményebb volt az indokoltnál, és Hajna arra gondolt, hogy már el is felejtette, mennyi fenyegetés fér el egy egyszerű kézfogásban. Aztán kilépett az ajtón, átsietett a folyosón, végig érezve hátában a férfi tekintetét. Az utca napsütéses fényessége egy pillanatra elvakította. A táskájába nyúlt, kis kotorászás után megtalálta napszemüvegét, és feltette. Kettőt pislogott, hogy szeme hozzászokjon a fényviszonyokhoz, majd elindult a villamosmegálló felé.

- Hm, a Lázár Feri szerint képes lennék rá… micsoda bók – mondta derűsen.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.