Pótkarácsony

A hatalmas, öreg faajtó nagy dörrenéssel csapódott be. Hajna sietve a lábtörlőhöz lépdelt, és vad topogásba kezdett rajta. Változó ritmussal és erősséggel igyekezett megszabadulni a csizmájára tapadt hótól és a talpán megmaradt apró kavicsoktól, közben pedig feszülten egyensúlyozott a szokatlanul magas sarkakon, kezében táskával és egy nagy, csomagokkal teli szatyorral. Amikor már nem látott több havat a csizmája orrán, elindult a lépcsőház felé. Szapora léptekkel sietett fel az első emeletre, és a bal oldali folyosón végighaladva az utolsó előtti, fehér ajtónál megállt. Nagy levegőt vett, majd kifújta, és megnyomta a csengőt. Kis motoszkálás hallatszott odabentről, kulcs fordult a zárban, és az ajtó nagy lendülettel kinyílt. Egy magas, sovány, hatvanasforma férfi állt előtte. Megemelte fejét, és felvont szemöldökei alól szűkre húzott szemeivel pillantott le. Hajna meg mert volna esküdni rá, hogy belelát az orrába.
- Mi tetszik? - kérdezte a férfi unott hangon.
- Ööö... Jó napot kívánok - mondta Hajna, és még mindig a férfi orrát nézte. Nagy volt, de keskeny és egyenes. - Elnézést kérek, hogy így, a két ünnep között...
- Nem nézem el - vágott a szavába a férfi. Fejét kissé lejjebb eresztette, és úgy méregette a csomagokkal teli szatyrot. - És nem veszek semmit.
Hajna sóhajtott. Úgy érezte, vesztésre áll. Nagy levegőt vett, és eldöntötte: itt ma ő fog nyerni.
- Nem is azért vagyok itt, hogy bármit is eladjak, Uram. Csupán szeretném tájékoztatni néhány kedvező lehetőségről.
- Lehetőségről? - kérdezte a férfi, és mellkasán keresztbe fonta karjait. - Miféle lehetőségről?

A férfi mögött egy nála alacsonyabb alak suhant el balról jobbra, és egy női hang maradt csak utána:
- Tibor, az Isten szerelméért, legalább akkor hanyagolnád ezt a bohócságot, mikor olyan hideg van a gangon! Ereszd be már azt a gyereket!
Hajna nevetve kiáltott be:
- Jaj, anyu, már majdnem megnyertem!
- Egy frászt! - horkant fel a férfi. Majd átlépte a küszöböt, és mosolyogva megölelte Hajnát. - Végre már, kislányom.
- Szia apu - mondta kuncogva Hajna.
Az előszobában lepakolt, levetette kabátját és csizmáit. Utóbbiakat megfordította, és a talpaikat vizsgálgatta.
- Apu, mi ez az apró kavics a kapu előtt a járdán? Teljesen beleragadt a talpamba, szörnyen csikorog, ahogy lépek.
- Már nem lehet sózni, most ez van helyette. Ott van a lábtörlő a kapun belül, le kell verni rendesen.
- Két friss csárdást jártam el azon a szőnyegen, aztán látod, mégis benne maradt egy csomó - mondta bosszúsan Hajna. - Ti nem hordjátok be a lakásba?
- Dehogynem - mondta az iménti dorgáló hang tulajdonosa a konyhából kilépve, szorosan megölelgetve Hajnát. - Kétszer porszívózom fel az előszobát: reggel is meg este is. Szóltam a házmesternek is, de csak a vállát vonogatta, hogy most ez a szabvány.
- De anyád nem marad adósa - magyarázta Hajna apja derűsen, és a nappali felé tessékelte lányát. - A reggeli porszívózást fél hatkor, az estit meg fél tizenegykor csinálja, és ahogy a porszívó műanyag feje csikordul az előszoba kövén, az biztosan felébreszti a házmestert itt alattunk.
- Anya! - fordult hátra Hajna a szoba ajtajából. - Nem ismerek rád! Micsoda revans?! Juszti nénit juttatod eszembe.
- Az ő ötlete volt - nevetett fel az alacsony, kissé telt asszony. Szőkésbarna, hullámos haja majdnem a válláig ért, és világoskék szemeiben rosszcsontság fénye csillogott. - Itt volt karácsony előtti hétvégén, és ő is a csizmája miatt kapta fel a vizet ezen a kavicsozáson. Azt mondta, ha itt lakna, ezzel vágna vissza a flegma házmesternek... Ránézek a levesre, mindjárt jövök.
Hajna visszaszaladt az előszobába a csomagokkal teli szatyorért. A nappaliba lépve körülnézett. Az előszobában érzett húsleves- és sülthús-illat most összekeveredett a karácsonyfa és az asztalra kikészített diós bejgli illatával. Furcsa elegy volt, mégis olyan jellegzetes, amiről ezer közül megismerte volna az "itthoni karácsonyt". A majd' kétméteres, gazdagon díszített fa elé térdelt, és kipakolta a csomagokat a szatyorból. Komótosan elrendezgette mindet, megigazított a névkártyákat rajta, majd lecsent egy szaloncukrot a fáról. Aztán belefészkelte magát az egyik terebélyes fotelbe, és lassan piszmogva elfogyasztotta a szaloncukrot: először lerágcsálta a csokoládé bevonatot róla, majd apró harapásokkal megette a fényes, narancssárga zselét. Mióta az eszét tudta, ez volt a karácsony egyik legfinomabb művelete, és hiába mordult rá mindig az anyja, nem volt hajlandó "normálisan" enni a szaloncukrot.
- Köszi apu, hogy a kedvemért áttettétek a karácsonyt - mondta, mikor elfogyott a szaloncukor.
- Nincs mit, hiszen voltaképpen nemcsak miattad halasztottuk... Lajos bátyádék testületileg Mátraházára vonultak még múlt kedden, tegnap jöttek vissza Pestre. Hamarosan ők is itt lesznek már - mondta a férfi a míves díszítésű állóórára pillantva.
A következő pillanatban megszólalt a csengő. Hajna anyja már nyitotta is az ajtót, lármás üdvözlések hangja hallatszott. Hajna felpattant, és követte apját a nappaliból kifelé. Egy idősebb házaspár, két fiatalember és egy várandós fiatal nő tolongott az előszobában. Hajna és az apja csatlakozott a zsivajos társasághoz, melynek hiába mondogatta a ház úrnője, hogy kerüljenek beljebb a nappali felé, egyre csak az előszobában topogtak, megvárva, míg az utolsó ember is leveszi a lábbelijét. Aztán megindultak a nappali felé, és míg mindenki elhelyezkedett, újra szóba került a házmester kavics-szórása és a flegmaság megbosszulása. Hajna az egyik fotel mellé kuporodott le a padlóra, a fotelben a nagybátyja, Lajos ült. Nagyon hasonlított Hajna anyjára, csak kicsit pocakosabb és kopaszkásabb volt. Hajnának eszébe jutott, hogy gyerekkorában egy balatoni nyaralás alkalmával az egyik esős estét tévé híján egymás parodizálásával töltötte a család, és Lajos bácsi úgy beöltözött a saját nővérének, hogy ikerlányoknak tűntek. Az volt a legvidámabb balatoni este a család történetében, esőillattal, forró kakaóval és sok-sok nevetéssel. Felnézett bambulásából, mikor a nevét hallotta. Zavartan nézett a kanapén ülő nagynénjére.
- Ne haragudj, Emi néni, elkalandoztak a gondolataim, mit kérdeztél?
- Hogy mit intéztél Párizsban? Anyád mondta, hogy tegnap reggel érkeztél - mondta az asszony, és megigazította a hasán a levendula színű blúzt.
- Jaj, jó volt nagyon! Furcsa is volt kicsit persze - fűzte hozzá Hajna mosolyogva, miközben körbejáratta tekintetét a rokonságon. - hiszen még sosem voltam külföldön karácsonykor.
- És muszáj volt kint lenned végig? - kérdezte a várandós nő.
- Jaj, dehogy! - nevetett fel Hajna. - Még huszonkettedikén volt az utolsó megbeszélés Tonival, de a hóhelyzet közbeszólt, töröltek minden járatot. A hotelfoglalásom csak huszonharmadikáig szólt, és nem tudtam meghosszabbítani, mert már el volt adva minden szoba, ezért végül Toni befogadott. És azért ez kicsit furcsa volt.
- De miért? - kérdezte Lajos, az ifjabbik, aki a várandós nő kezét szorongatta a kanapén. - Hiszen Toni olyan, mintha unokatesó lenne.
- Igen, én is ezt próbáltam mantrázni, mikor ott voltam - felelte Hajna, és a szőnyeg rojtjait kezdte fonogatni. - És végül jól alakult a karácsony így is. Főztünk, meg filmeket néztünk, és sétáltunk is a hóesésben, szóval jó volt...
- És legalább Toni sem volt egyedül - szólalt meg Hajna anyja az ajtóban. - Mert egyedül él, ugye?
- Igen.
Hajna anyja elmosolyodott.
- Ejj, te Juli, ne kombinálj, hagyd abba, még mielőtt elkezdenéd - szólt rá a férje. Hajna inkább a szőnyegrojtokat fonogatta tovább serényen, a többiek viszont próbáltak nem túl hangosan nevetni Lajos zsémbelésén.
- Ugyan miért kellene? - kérdezte Hajna anyja. - Felnőttek, függetlenek, ismerik is egymást régóta...
- Anyu, inkább arról beszéljünk, hogy kész van-e az ebéd? - tett egy kétségbeesett tématerelési kísérletet Hajna.
- Persze, azért jöttem, hogy szóljak, minden kész, gyertek az ebédlőbe.
Mindenki felkelt, és az ajtó felé indultak. Hajna utolsónak akart maradni, de csak annyit ért el, hogy az unokatestvérével zárták az ebédlőbe vonuló sort. A fiú belekarolt, és halkan odamormogta Hajnának:
- Ezek az öregek folyton ki akarnak házasítani, nem igaz?
Hajna felnevetett.
- Igen... Téged is a tieid, Bálint?
- Persze, örökké - felelte grimaszolva a fiú, majd Hajna füléhez közel hajolva, súgva folytatta. - Pedig már kétszer megmondtam nekik, hogy meleg vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.