Földszint 5.

Harmincnyolc fekete és eggyel kevesebb lila rombusz volt a kirakati babára ráfeszített blúzon. Hajna már kívülről tudta az árakat, és fejben teljesen megvariálta az összeállított öltözeteket. Az órájára nézett, csak pár perc volt fél háromig. Beletúrt a hajába, feltolta napszemüvegét a feje tetejére, és lassan elindult. Három háznyit kellett mennie a tizennyolcas számig. Mikor odaért, megállt a kaputelefon előtt, és megnyomta a legfelső gombot. Rövid csengőszó után női hangot hallott a hangszóróból.
- Tessék?
- Szeleczky Hajna vagyok, jónapot, fél háromra jöttem - válaszolta.
Halk berregés jelezte a kapu nyitását. Hajna belépett a kapun, és mit sem törődve a sötétséggel, végighaladt a folyosón egy fehérre mázolt, rácsos ajtóig. Kinyitotta a rácsot és az ajtót. Hangosan kopogtak léptei a régies parkettán, ahogy áthaladt az előtéren, és egy kisebb szobába ért. Egy fiatal, szőke titkárnő fogadta kedvesen, és vezette az egyik bőrkanapéhoz. Hajna leült, és a szemben lévő ajtót nézte. Beszédhang szűrődött ki, de nem igazán tudta felismerni a szavakat. Néhány perc múlva az ajtó kitárult, és egy apja korabeli, ősz hajú férfi jött ki, feltűrt ingujjban, sötétszürke öltönynadrágban, orrán ottfelejtett, csillogó aranykeretes olvasószemüveggel. Átnyújtott egy dossziét a titkárnőnek.
- Ezt tedd vissza a helyére, kérlek, és írd rá, hogy ma beszéltem vele.
- Rendben. Megérkezett a fél hármas ügyfél.
Hajna elnyomott egy félmosolyt az orra alatt – Mintha nem itt ülnék – gondolta, és felállt.

- Jó napot kívánok – köszönt, és kezet nyújtott a férfinek. – Szeleczky Hajna vagyok.
A férfi három lépést tett felé, és miközben kezet fogtak, mosolyogva válaszolt.
- Kezét csókolom, Lázár Ferenc vagyok, fáradjon beljebb – terelte Hajnát az irodája felé.
Hajna bement az irodába, a férfi követte, és becsukta az ajtót. Megkerülte a hatalmas íróasztalt, és leült, közben rámutatott az asztal túloldalán álló vendégszékre.
- Csüccs! – mondta mosolyogva.
Hajna leült. Körülnézett. Az asztal jobb szélén három iratkupac állt katonás rendben, a falon néhány semmitmondó témájú festett vászonkép volt. A szekrényajtók zárjaiban kulcsok voltak. Ránézett a férfira, aki az asztalon könyökölt, kissé előrehajolva, ujjait összefonva.
- Új titkárnőd van – szólalt meg Hajna.
- Már a harmadik, mióta utoljára itt voltál.
- Nem fizetsz eleget?
- A pénzzel nincs gond.
- Hanem?
A férfi eddig az asztalon könyökölt, most azonban hátradőlt, és széttárta kezeit.
- A titkárnők szaporák.
- Nocsak. Hát nem vigyázol a szüzességükre? – kérdezte Hajna csípősen. – Ja, bocs, most jut eszembe…
- Én csak olyan embert alkalmazok, aki tud vigyázni magára – felelte a férfi komolyan. - És, mi szél hozott erre, miben segíthetek neked?
Hajna hátradőlt, és keresztbe tette lábait.
- Segítségről szó sincs. Munka van. Inkább csak formalitás. Normál áron.
- Ahogy szeretnéd, mindent az ügyfélért – mosolyodott el a férfi, és hanyagul az asztalra vetette szemüvegét. – Tehát, miről van szó?
- Van néhány műtárgy, aminek utána kell nézni Nyugat-Európában. Esetleg az oroszoknál.
- Épp emberhiányban szenvedek, nem tudom azonnal vállalni… És tudod, hogy az oroszokhoz nem megyek – mondta a férfi.
- Ja persze, te ODA nem mész már… mióta, is? Húsz éve?
- Úgy valahogy.
- Nem kell aggódnod – mosolyodott el Hajna. – Te csak papíron csinálnád, az egészet egyedül akarom.
- Nem mondhatnám, hogy értem, mit akarsz – szólt a férfi fejvakarva.
- Megejtenék egy kis kutatást-kérdezősködést, és te lepapíroznád. Írunk egy szerződést, amiben a céged vállalja az adatgyűjtést, és amikor végére jártam az ügynek, behozok egy jelentést, amit aláírsz, és átadsz, mint az elvégzett munka beszámolóját. Aztán kiállítod a számlát, és kifizetem.
- Te dolgoznál és én kapnék pénzt érte? Ebben neked mi az üzlet? Manipulálod a jelentést? – kérdezte a férfi.
- Nem, az lesz a jelentésben, amit találok. Azért fizetek neked, hogy a te neved legyen rajta, ne az enyém – felelte Hajna.
- Kinek kell a jelentés?
- Egy műkereskedőnek.
- És neki nincsenek meg a saját információs csatornái? – kérdezte meghökkenve a férfi.
- De, megvannak, csak mivel én akarom csinálni ezt, ezért meggyőztem, hogy vegye igénybe a szakértelmed – magyarázta Hajna.
- Megkérdezhetem, hogy miért olyan fontos neked ez? Simán megvan a múltad ahhoz, hogy hivatalosan is foglalkozhass ezzel.
- A múltamról inkább ne beszéljünk. Fontos, és kész. Én akarom csinálni, mert nem bízom senkiben.
- Még bennem sem?
Hajna idegesen felnevetett.
- Hát benned talán a legkevésbé – mondta.
- Ejnye, Hajnika, elkeserítesz, hát nem voltál te mindig ilyen… - mondta a férfi a fejét ingatva.
Hajna felsóhajtott.
- Tempora mutantur…
- ... et nos mutamur in illis – fejezte be a férfi, és az asztalra könyökölt. – De attól, hogy az idők és az emberek változnak, még alapvető dolgok lehetnének állandóak, nemdebár?
- Én úgy tapasztaltam, hogy éppen az alapvető dolgok a legingatagabbak…. Nálam legalábbis.
- Te senkiben nem bízol, ugye?
- Ezt te kérded? A te múltaddal, szakmáddal?
- Bennem mindig megbízhattál.
- Kivéve egyszer – mondta Hajna komoran. - Ne hidd, hogy nem tudom.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz – dőlt hátra a férfi mosolyogva.
Hajna mélyen a szemébe nézett, a férfi állta a tekintetét. A hideg, világoskék szemek teljesen üresnek, érzelemmentesnek tűntek, Hajna arra gondolt, hogy mindig is úgy érezte, ha a férfi szemébe nézett, hogy ennek az embernek bizony nincs lelke.
- Dehogy nem tudod. Jó a memóriád, és ilyet egészen biztosan nem is felejtenél el soha. Mert nem egy sűrű eset – mondta Hajna, és körülnézett az irodában, majd széttárta kezeit. – Még itt, ebben a világban sem.
- A férfi felvett egy tollat az asztalról, és elmélyülten játszani kezdett vele: szétcsavarta, összecsavarta. Egy lassú perc múlva zord arccal nézett fel Hajnára, aki dacosan, felszegett állal nézett rá – idáig azt várta, hogy a férfi a szemébe nézzen.
- Az én kezem mindig tiszta, Hajnika – mondta a férfi szárazon.
- Hát persze, Feri, mindig. És ennek érdekében az embereidé annál mocskosabb – mondta Hajna. Nehéz volt farkasszemet néznie a férfival, és folyamatosan emlékeztetnie kellett magát, hogy a saját érdekében muszáj egy légtérben lennie ezzel az emberrel.
- És, most mit akarsz, kavics van a cipődben? – kérdezte a férfi. – Ha valaki, hát te tudhatod, hogy nincs zsarolási alapod.
Hajna felnevetett.
- Neeeeem zsarollak én, Feri, hová gondolsz? Idejöttem, adok egy megbízást, kialkudunk rá egy árat, és ennyi. Legyél konstruktív és rugalmas.
- Nem kell alkudni. Gyere vissza hozzám, Hajnika. Az egyik legjobb voltál.
- Vagyok – javította ki Hajna. – De eszemben sincs visszajönni. Viszont lenne ezer dolgom, szóval szerződjünk. És normál ár. Nem kell a kedvezményed.
- A férfi felállt a székből, az egyik szekrényhez lépett, kinyitotta. Kivett egy dossziét, és belőle egy papírt.
- Itt van egy megbízási nyomtatvány – lépett oda Hajnához. Odanyújtotta neki a szerződést, de ahogy Hajna érte nyúlt, visszarántotta a papírt. - És ha nemet mondok?
- Akkor nemcsak hogy pénzt nem kapsz, de még azokat az infókat sem, amiket kinyomozok – válaszolta Hajna, miközben felállt és kivette a papírt a férfi kezéből.
A hatalmas íróasztalra támaszkodva elkezdte kitölteni a megbízást. Néhány perc alatt kitöltötte, és aláírás után az asztalhoz időközben visszaült férfi elé tette.
- De miért akarod ezt fű alatt intézni? – kérdezte az, miután aláírta.
Hajna megfogta az asztal sarkán álló képkeretet. Egy fotó volt benne a férfi lányáról és két unokájáról.
- A család a legfontosabb a világon, Feri. És az, hogy mit gondolnak rólad.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.