Három és fél pogácsa

- Brr, micsoda rémes idő van ebben az országban, hát mégis hogy lehet ez, Tibor?! - lépett be méltatlankodva az előszobába Juszti néni.
-Későn szóltál, hogy jössz, Jusztina, már nem tudtam tenni semmit – válaszolta a férfi, és becsukta az ajtót a nővére után. De hiába lépett azonnal a nő mögé, már nem tudta lesegíteni a kabátját: az nagy lendülettel vetette le, a hosszú kabát alja faltól-falig nagy félkörívet röpült körülötte. - Tegnap még szép idő volt. Isten tudta, hogy jössz.
- Nagyon vicces vagy... Na mire vársz, ölelj meg, te... kis pisis – mordult a nő a férfira, miután felakasztotta a kabátját.
- Már nem vagyok pisis – horkant fel a férfi, de azért szót fogadott.
- De még lehetsz – vágott vissza a nő, és kacaja megtöltötte az előszobát. Az öccse által alátolt székre ülve megszabadult csizmáitól, és a nappali felé vonult. - Különben is, még élénken él az emlékezetemben az elázott pelenkás üleped hagyta paca a hatodikos rajzvázlat füzetemen....

- Úristen, Jusztina, hatvan évvel ezelőtt történt! - csattant fel a férfi, miközben nővére után lépdelt – Hatvan éve!!!! És azóta is felhánytorgatod...
- Nem is - mondta a nő. - Ugye nem, kicsikém?
- A hatvanban nem vagyok biztos, de egy harmincat-harmincegyet tudok igazolni, mióta az eszemet tudom, emlegeted – válaszolta Hajna nevetve, és megölelte keresztanyját. A nappali ajtajában állva töltötte az elmúlt percet, a félfának támaszkodva kuncogott a családi műsoron.
- Látod? - morgott tovább a férfi a nappaliba terelve az ölelkezőket. Bosszúsan konstatálta, hogy egyre nehezebb megállnia a zsörtölődést nevetés nélkül. - Rombolod a nimbuszomat az egyetlen gyermekem előtt. Módszeresen és évtizedek óta. Felháborító!
- Nah, ha ennyivel le lehet rombolni, Tibor, akkor a fene megette a francos nimbuszodat... És ne háborogj, hozz inkább egy pohár vizet, teljesen kiszáradtam, elképesztő, mennyit feleselsz!
Hajna most már a könnyeivel küszködve, kitekeredve térdelt a nagy fotelbe telepedett Juszti néni lábainál, fájt az oldala a nevetéstől. Imádta az apja és a keresztanyja közötti szócsatákat, ilyenkor arra gondolt, kár, hogy neki nincs testvére.
- Apu, ha ez megnyugtat, nekem te vagy az igazi férfi – szólt a távozó apja után kajánul. - Hogy vagy, Juszti néni?
- Hogy lennék? Remekül, csak elszoktam már ettől a hidegtől.... No, mesélj, mi újság itthon? Mi van a galériával?
- Sok papírmunkával jár az előkészítés, és nem is halad gyorsan, de szerintem minden rendben lesz. Karácsony óta már kétszer volt itt Toni, jól haladnak a dolgok – hadarta szinte egy szuszra Hajna.
Az idős asszony megfogta Hajna állát.
- Nagyon örülök, hogy ilyen lelkes vagy, kincsem. Végre újra csillog a szemed, ahogy beszélsz, jól van, jól van. Majd mesélj a fejleményekről, nagyon kíváncsi vagyok!
- Nem tudom, mikor lesz, de rendben – mondta Hajna.
- Tudod, mikor Antoine apjával megnyitottuk az első galériánkat, az valami regényes volt! Laurent fiatal özvegyember volt, nagy műkincsgyűjteménnyel...
- Vitatható eredetű műkincsgyűjteménnyel – vágott közbe Hajna apja. Egy tálcát tett a dohányzóasztalra, három pohárral, egy porcelántállal, és két öblös üvegkancsóval. - Hoztam vizet is, meg gyümölcslevet is. És egyél pogácsát, délelőtt sütöttem.
- Vizet kértem, azt önts nekem! És mi az, hogy vitatható eredetű?
A férfi felegyenesedett, félrebillentette fejét, és nyájas mosollyal nézett a nővérére.
- Na vajon mit jelenthet? Azt – mondta.
- Tibor, te azt hiszed, hogy Laurent apja.... Ezt nem mondhatod komolyan?! - A nő levegő után kapkodott. - Te tényleg azt hiszed, hogy.... Ó, Szűzanyám!!!
- Ne haragudj, Jusztina, én azt gondolom, hogy a háború alatt és főként után műkincseket tulajdonolni nem akárkinek lehetett – mondta a férfi. Hajna úgy érezte, hogy az apja próbál tárgyilagos lenni. Nem tudta viszont eldönteni, hogy az az aprócska bizonytalanság, amit a hangjában hall, az idősebb testvérrel való szembeszállás, vagy a tárgyilagosság erőltetésének jele-e.
- Juszti néni, nem volt erről sosem szó köztetek? - kérdezte óvatosan.
- Nem, kicsikém – felelte az idős nő, hevesen ingatva fejét. Az ébenfekete hajkorona a vállát söpörte. - Laurent mindent örökölt az apjától, és csak bővült a gyűjtemény, de sokszor adtunk kölcsön múzeumoknak is kiállításra egy-egy darabot - felnézett a mellette álló öccsére, és elvette tőle a felé nyújtott pohár vizet. - És mindig rendben voltak az eredetet igazoló papírok.
Hajna kivett egy pogácsát a tálból és elkezdte lecsipkedni a sajtot a tetejéről, közben a keresztanyját figyelte.
- És olyan lehetséges, hogy úgy vannak rendben iratok, hogy közben mégsem? - kérdezte.
- Nem.
- Persze.
Az idős nő és Hajna apja egyszerre válaszolt, és amint meghallották a másik hangját, egymásra néztek. Hajna nagyot harapott a pogácsába, ez volt az egyetlen hangtompító módszer, amit ki tudott találni gyorsan magának. Úgy érezte, jobb, ha ebből most kimarad. Keresztanyját figyelte, aki homlokára szaladt szemöldökökkel nézett farkasszemet a másik fotelben ülő öccsével. Nagyot lélegzett az orrán át, és mikor kifújta, elmosolyodott.
- Kifejtenéd, Tibor? - kérdezte.
- Persze, Jusztina. Volt Európa történelmében 4+5 év, amikor nem az volt a fontos, hogy a műkincsek eredetét igazoló iratok biztonságban legyenek. Egészen bizonyos, hogy sok megsemmisült, és pótolni kellett. A pótolt iratokra pedig azt írták, amit tudtak. Vagy akartak.
Hajna lenyelte az utolsó falatot.
- Arra gondolsz, hogy akár hamisítványok is lehetek eredetiként nyilvántartva? - szaladt ki belőle a kérdés. Amikor keresztanyja és apja ránézett, gyorsan kikapott egy újabb pogácsát, s megfogadta magának, hogy ha ötöt is kell megennie, akkor sem szólal meg addig, míg ez a téma van terítéken.
- Nem feltétlenül, mert az irat-pótláskor nyilván újra megvizsgálták. Hanem inkább azt, hogy a tulajdonosok felsorolása lehet hézagos vagy részben valótlan.
- Nézd, Tibor, számtalan alkalommal voltak a kezemben azok az iratok – mondta az idős nő. - Rendben voltak....
- De ebben nem lehetsz száz százalékig biztos, Jusztina – vágott a szavába Hajna apja.
- ...mind egy szálig. Rendben voltak!
Hajna már a harmadik pogácsába harapott bele, és kezdte úgy érezni, hogy a negyediknek már nem lesz hely a gyomrában. Szeretett volna valahogyan feloldani a beszélgetés feszültségét. Megfogta az egyik pohár vizet, és a szájához emelte. A hűvös víz végigcsorgott az állán, mellkasán, és még a nadrágjára is jutott belőle.
- Ó, Hajna, mit művelsz? - csattant fel az apja. Felállt, és kivette a poharat a lánya kezéből. - Nem vagy már ötéves, hogy lehet úgy inni, hogy a fél poharat magadra borítod?
Hajna köhécselve törölgette állát.
- Elmértem a lendületet, na – mondta, és a rátapadt, átázott felsőjét két ujja közé csippentve húzta el a bőrétől. Felkelt, és az ajtó felé indult.
- Öltözz át, nehogy megfázz – szólt utána a keresztanyja.
- Nincs itt másik felsőm, majd hajszárítózom kicsit – kiabál vissza a fürdőszobába érve.
Kinyitotta az egyik szekrényt, kivette a hajszárítót, és bedugta a konnektorba. A tükör elé állt, és elkezdte fújni vele a vizes ruháját. Belenézett a tükörbe, a saját szemeibe. Átvette a hajszárítót a bal kezébe, és elővette a zsebéből a telefonját. Ujjai sebesen jártak a kijelzőn. Mikor kész volt, újra a tükörbe pillantott, a vizes folt mintha már kisebb lett volna. Visszanézett a telefonra.
Ha 10 körül még ébren vagy, beszéljünk. A nagyapádról van szó.
Hajna mutatóujjával megérintette a KÜLDÉS feliratot, majd letette a telefont, és halkan megszólalt.
- Tudnia kell. Még mielőtt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.